
| 13. koncert |
|
|
|
Knut Tizedik naplója 2010. január 28., Morrison's 2. Elmaradt!Eddig nem tartottam magamat különösebben babonásnak, de a Joyride 13. koncertje volt az első, amit lemondtak! És ezt is rajtuk kívül álló okok miatt, ami csak a koncert napján derült ki! Pedig nem sok tribute zenekar mondhatja el magáról, hogy a Morrison's 2-ben lép fel. Na de azt írják a honlapon, hogy nemsokára kapnak új időpontot. Viszont, ha már a szerencsétlenségnél tartunk, és hogy mégse legyen túlságosan rövid a naplóm, ezennel megosztom Veletek az én kis magán drámámat. Aztán majd eldöntitek, hogy érdemes-e feltenni az oldalra, vagy sem. Az úgy volt, hogy elmentem egyedül a Morrison's-be este 8 órára, hogy le ne késsem valamiről. (Tudni kell, hogy a Morrison's 2-be min. 20 perc alatt lehet csak bejutni, annyian vannak.) Egyedül mentem, mert Máriának "sajnos közbejött valami". (Az idézőjel használata – mint később erre fény derül – abszolút nem véletlen.) Igen ám, de szomorúan láttam, hogy zárva van az egész épület műszaki okok miatt. Hát, szomorúan baktattam (Knut itt "baklattam" -ot írt, úgyhogy kijavítottam. De ez volt az első helyesírási hibája, amióta nekünk írja a beszámolóit! Pedig ugye nem is magyar állampolgár... – a webmester megjegyzése) is haza. Fél 10-kor nyitottam ki az ajtót, és ... ne szépítsük ... rajtakaptam az én Máriámat egy másik csávóval! Ez van. Így járt szegény Knut. Se Joyride koncert, se Mária. |






![]() | ebből ma | 10 |
![]() | a héten | 65 |
![]() | a hónapban | 296 |