Knut tizenkettedik naplója

Kata mellett foglaltam helyet. Nem volt könnyű elintézni. Persze úgy gondoltam, hogy majd Pécsig turbékolni fogunk, de ezirányú tervem befuccsolt, ugyanis Kata már Érdnél elbóbiskolt. De előtte még dúdolt egy picit: a rádióban egy Whitney Houston szám ment, és Katának köztudottan ő a kedvence. Megnéztük a szántóföld alá épült alagútrendszert is – a magamfajta svéd mérnökhallgatók mindig elképednek a magyarok ötletein.

Gábor felesége, Ildi is jött velünk, és Gergő barátnője, Dalma volt a másik „külsős”. A srácok sokat húzták egymást, értékelték az előző esti koncertet, no meg előkerültek a szexuális töltetű poénok is. (Hisz ez egy rockzenekar, nem?) Valahogy tök olyan volt az egész, mintha egy nagyrasikerült család utazott volna együtt egy valódi Joyride turnébuszban!

Pécsett picit nehezen találtunk parkolóhelyet, mert a fél város le volt zárva. Kicsit össze is vesztek a fiúk azon, hogy vajon zenészekre is vonatkoznak-e behajtani tilos táblák. Végül Gábor (ő vezetett) szabályosan parkolt le, és onnan kb. 10 perc sétával lehetett megközelíteni a koncerthelyszínt.

Ez volt a Joyride zenekar első szabadtéri koncertje. Mázlijuk is volt: nem esett az eső, csak nem sokkal a fellépésük után (de erről majd később). Szép nagy színpadot kaptak, talán  legnagyobbat, amin valaha láttam őket. Végre egy akkora színpadon állhattak, amekkorát megérdemeltek!

Gyors (tényleg gyors!) beállás következett. Jaja: beállás. Így hívják a zenészek azt, amikor a koncert előtt beállítják a hangszerek hangerejét, belövik a technikát. (Ha a Joyride alkoholista banda lenne, bizonyára mást hívnának beállásnak...) Ilyenen csak bennfentesek vehetnek részt, nekem is ez a második csupán.

Ezután vártunk kb. 1 órát. Nézegettük a járókelőket, elmentünk pisilni a McDonald’sba, meg ilyenek. És hajszál pontosan 2 órákor a Joyride felment a színpadra.

Mekkora színpad volt! Nem is tudtam egyszerre befókuszálni mindenkire, hanem mozgatni kellett a fejemet erre-arra, hogy átlássam az egész bandát. Ráadásul mindenki szaladgált össze-vissza (egyedül talán Sanyi nem, mert ragaszkodott a dobszékéhez). De nagyon élveztem a dolgot, hogy ilyen eseménydús Joyride koncerten vehetek részt, és szemmel láthatóan ők is így voltak ezzel. 

Egy 30 percesre tervezett koncertre persze „csak” a legnagyobb Roxette slágerek férnek bele. Mondjuk a Listen To Your Heart elmaradt – utólag mesélték, hogy a választásokra való tekintettel. Viszont ment a Hotblooded, ami már-már kötelező minden Joyride koncerten. A pécsiek is örültek neki. Bizony eddigre már jó nagyra nőtt a kíváncsi közönség. 10 évestől 80 évesig mindenki élvezte a Joyride koncertjét. Sőt. Ha már itt tartunk: lett egy négylábú rajongójuk is egy tacskószerűség „személyében”, aki valahol a Fading like flowernél felemelte a mellső lábait, majd úgy hallgatta végig a számot (!), a Dangerous alatt pedig már körbe-körbe forgott. Gergő és Tomi elég megdöbbent fejet vágtak, amikor kiszúrták a színpadról.

Olyan nagy sikere volt a zenekarnak, hogy a szervezők kénytelenek voltak módosítani a hivatalos programon, és az eredeti 30 perces Joyride koncert végül majdnem 50 perces lett! Kétszer is szólt a „vissza-vissza”.

A koncert után megint egy kicsi rámolás jött, majd összdzsojrájdostul elindultunk valami kajáldát keresni a Jókai téren. Na és ekkor kapott minket el a zuhé! De nem is akármilyen! Olyan igazi magyar zuhé, amelyekhez én még mindig képtelen vagyok hozzászokni. Persze azonmód aktivizáltam magam, és elővettem a tartalék csajozós esernyőmet, hogy megosszam Katával. Kaptam is tőle egy nagy cuppanós puszit!

A kaja után indultunk vissza. Ekkor már némi politizálás is ment a buszban – a választásokra való tekintettel. De nem nagyon ismerem a magyar viszonyokat, és amúgy is sokkal kellemesebb szórakozást találtam: Katának udvaroltam végig a hazaúton. Persze utólag nem vagyok biztos benne, hogy ennek ő is örült...